Eine neue Episode

Szombaton szép kényelmesen felkeltünk reggel – kb 10kor, jó hosszasan reggelizgettünk, ami addig húzódott, hogy 2kor tudtunk elindulni a betervezett kirándulásra, Marburgba. Túl sok kedvem igazából nem volt menni, de aztán nagyon tetszett az egész. Már az autóból messziről lenyűgöző volt a látvány: az előttünk tornyosuló hegyen ott állt egy nagy kastély, tőle kicsit lejjebb pedig egy nagyon tipikus templomtorony. Erre a látványra csak olyan szavakat tudnék használni, ami miatt kiröhögnének azok, akik ismernek, úgyhogy inkább csak annyit mondok, hogy nagyon szupicsúcs volt :D

Felmentünk a kastélyba, szétnéztünk, utána átmentünk a város egy másik részébe, ott megnéztünk egy templomot, majd pedig az egyik sétálóutcában barangoltunk kicsit. Hát nagyon hangulatos kis utca volt, tele ezekkel a tipikus gerendás kis házakkal, oda voltam meg vissza. Beültünk az egyik kávézóba egy capuccinora meg egy sütire, aztán mentünk haza.

 

A vasárnap nyugisan telt, csak a grüningeni régi malomba mentünk fel, ahonnan jó messzire ellátni, jópofa volt, de egyéb nem történt. Már nagyon izgatott voltam a közelgő kedd miatt: érkezett Gáborom J

 

Hétfőn megint mentem kórházlátogatóba. Na aznap történt egy nagyon izgalmas dolog: a Prof. egyszercsak megjelent Linda irodájában, kezében a jelentkezésemmel. Azt hittem, becsinálok :D Jött, mosolygott és elkezdett nekem magyarázni először németül (miután mondtam neki, hogy németül beszéljünk – angolul már a yes kiejtése is nehezemre esik a ja helyett). Később aztán vmilyen megfontolásból áttért az angolra. Mindenesetre azért jelent ott meg, mert látta a jelentkezésemben, hogy beleírtuk, hogy szívesen kutatnék is. Na erre rácuppant, mint gyöngytyúk a takonyra, és pulmonológus révén elkezdett kampányolni amellett, hogy gondolkozzak el azon, mit szeretnék jobban: Gießenben a kutatások közül a legeredményesebbek magasan a pulmonológiai kutatások. Ha ezt csinálnám viszont, akkor fontoljam meg, hogy tényleg gastrora szeretnék-e menni. Köpni-nyelni nem tudtam. Mondta, hogy beszéljek még a dologról az Istvánnal is (van egy 20-30 fős kutatócsoportja), és akkor még visszatérünk a témára. Ja meg azért elhintette azt, hogy dec. 1-től…

Teljesen begőzöltem az egésztől. De amint a Prof kiment, csörgött Linda telefonja, István volt az, úgyhogy fel is mentünk egy pofavizitre. Kérdezgettem, hogy ő mit tenne a helyemben. Mondta, hogy ő mindenképpen elfogadná, mert ha ügyes vagyok, fogok tudni mocorogni, ha nagyon nem tetszik a pulmo, de ez egy nagyon jó lehetőség. Nekem sem jutott egyébként eszembe az, hogy visszautasítsam. Még elmondta, hogy miután ez egy egyetemi klinika, folynak a nagyszabású kutatások folyamatosan, és ha itt nem kutatok, szakorvosnál magasabb szintre nem nagyon tudnék lépni.

Szóval beszéltünk ilyen dolgokról, azt mondta, hogy beszél majd még a Proffal, aztán értekezünk. Ezután visszamentünk az irodába, lehuppantam a székre és éreztem, hogy görcsben áll a gyomrom, a torkomban dobog a szívem… Most ért el hozzám, hogy basszus lehet, hogy tényleg itt fogok dolgozni. Egy idegen országban, idegenként, idejövök mint egy kis senki, és azonnal egy ilyen szintű klinikára tök véletlenül bekerülhetnék… Teljesen felfoghatatlan még most is igazából. Na de aztán szép lassan lenyugodtam.

Most, hogy így belegondolok, lehet, hogy ez nem is hétfőn történt, hanem előző hét csütörtökön vagy pénteken, de igazából ez nem is lényeges. :D

 

2011. 11. 15.

 

Még kedden bementem a kórházba, aznap fent voltam a pulmo osztályon csak megnézni, hogy hogyan zajlik ott az élet. Hát ott is tapasztaltam meglepő dolgokat.

Pleuralis folyadék lecsapolása: nem ám kikopogtatjuk majd fecskendővel leszívjuk… nem.

Kis mobil UH készülék, azzal kikeresi, hogy hol szúrjon, majd Seldinger-technikával berak egy katétert, amit egy kis vákuummal dolgozó gépre csatol, ami szépen szívja le magától a cuccot… A csaj ott vágott, varrt, mindent csinált. Nem tudom, lehet, hogy csak én nem láttam elég sok hasonlót, de amiket én láttam, ott tényleg a kopogtatós, manuálisan leszívós rendszer volt a módi.

Kétágyas kórtermek vannak, az ágyak kb minden irányban elektromosan mozgathatók. Minden ágyhoz van egy kis monitor, amit a betegek maguk elé hajthatnak és ott tv-zhetnek, saját kis fülhallgatójuk is van hozzá. És nem viccelek, illat van a kórtermekben…

Szóval hát menő, na J

Ami még tökre tetszett, és ilyet még nem láttam otthon (gyanítom, hogy nem is fogok): a folyosókon falba épített „vízgép” (:D)  van, tehát alá teszed, amid van, pohár, kulacs vmi, és akkor bubis vagy mentes vizet ihatsz. Persze tök ingyen. Olyan mint ezek a rusnya nagy palackos vizek, amik pl régen a könyvtárban is ki voltak rakva, csak ez még gusztzsosan is néz ki. És akkor az egyik orvosi szobában ki van téve egy csomó literes kis kulacs, az ott dolgozók bármikor elvehetnek belőle egyet, azt megtöltik, és akkor fasza, nem kell drágán a monopolhelyzetben lévő büfétől napi 2x0,5liter vizet megvásárolni. Lehet erre most több időt szántam, mint amennyit érdemel, de nekem annyira tetszik ez, és így tök soka iszom is, mert mindig ott van előttem a megtöltött üvegem, és ez amúgy is nagyon egészséges :D (mármint a sok ivás)

 

Na aztán kedden kicsit korábban végeztem és siettem haza, és már alig vártam, hogy megérkezzen a Makikám J

Jó fáradt volt szegény. Pedig Marináék úgy várták, hogy itt most ivászat lesz, mert este már ugye nem kell sehova menni… De hát ebből ha jól emlékszem 2 sör lett csupán Gábor részéről. Közölte szegény Martinnak, hogy ha meg kéne innia azokat a rövideket, amiket kínálgatott, akkor behányna :D Na mondom jófej vagy :DD Én azért próbáltam kicsit kedvezni neki és ittam vele egyet-kettőt.

Iszonyatosan kedvesek voltak egyébként velem a 1,5 hét alatt.