1. nap...Édes falatozás a nappaliban...
2011.12.08. 19:21 Bambilány
Szépülünk! :)
2011. 12. 05. , hétfő
Túl vagyunk egy marha fárasztó hétvégén.
Szombaton az Ikeában kezdtünk, hogy levásároljuk a lakás berendezésére kezdésnek szánt 500 Eurot. Kicsit tanácstalanok voltunk, hogy mivel is kezdjük. Először rákattantunk a széktémára, mert amiket az irodából hoztunk át, egy kissé meg vannak roggyanva, néha félek, hogy összecsuklik alattam. Na azért nem vészes, mindenesetre jól jött volna új garnitúra. Ki is néztük az ár-érték arány szerint legmegfelelőbb és legtetszetősebb székeket, plusz egy irdai széket is az íróasztalhoz, felírtuk a listánkra és nézelődtünk még. Ekkor botlottunk bele a szerencsés nyertesbe, az ágyunkba :) Akkor ugyan még feketében nézegettük, később aztán – mivel ez 50 Euróval olcsóbb volt, a faSzínű (:D) mellett döntöttünk. Kapott maga mellé két kis éjjeli szekrényszerűséget, amit hozzá is fogattunk már, 2 nagyobb fiókos komódot, 2 állólámpát, meg vettünk még egy pár apróságot is. A matracok kiválasztása is elég sok időt vett igénybe, fél órát fetrengtünk az Ikeában, mire nagynehezen kiválasztottuk a megfelelőt, hozzá ilyen tartórácsot, aztán nagy boldogan indultunk az autóhoz. Mikor összeszedtük a dolgainkat a raktárból, gyanítottuk, hogy a hazaszállításuk elég nehézkes lesz, de mivel 90 Euroba került volna hazaszállítatni a cuccot, és ráadásul már este az új ágyon akartunk aludni, így úgy voltunk vele, hogy megoldjuk magunk a dolgot. Utólag már nem voltam biztos benne, hogy ez jó döntés volt… A fedett parkolóban beparkoltunk a kosarak mellé, hogy ott majd bepakolunk. Ekkor már tudtuk, hogy itt nagy b@szdmeg lesz. A cuccoknak a fele sem fért be a kocsiba. Ahhoz meg, hogy félig kilógó dobozokkal utazzunk haza, egyrészt kicsit messze is voltunk az otthontól (kb 30 km), meg az idő is túl nyálkás volt hozzá, nem akartuk, hogy telenyomja a kocsi a csomagtartót latyakkal. Úgyhogy mit volt, mit tenni (ja miután Lacinál is bepróbálkoztunk, hogy hátha eljön segíteni hazacuccolni a kombijával, de nem vette fel a telefonját), Gábor bepakolta a fele cuccot a kocsiba, és elindult vele haza, én meg ott maradtam a többivel a parkolóban. Mondanom sem kell, a fellegekben jártam a boldogságtól… :/ Imádkoztam, hogy teljen már gyorsabban az idő. Éreztem, hogy egyre hidegebb is van, lassan a lábamat kezdtem már nem érezni, csak nem olyan meleg az a csizma… Szóval magamban kiszámolgattam, hogy Gábor bő egy óra múlva fog visszaérni. Mert ugye hazaér, kipakol, aztán még vissza. Na aztán kb fél órája kotlottam már egyedül a maradék cuccon, amikor csörög a telefonom, Gábor az: „Malac, mondd, hogy nincs nálad a lakáskulcs…” Mondom „Neeeeeeeeee!” Gábor erre csak annyit reagált síri hangon, hogy „Jó, akkor megyek vissza.” Hirtelen úgy éreztem magam, mint akit jóóó erőőősen pofáncsaptak. Szívem szerint elbőgtem volna magam, miközben a fejemet röhögve a falba verem, hogy ennyire hülyék nem lehetünk. Ja merthogy azt kifelejtettem a nap történéseiből, hogy reggel volt egy plusz utunk a Neu-Isenburg Zenterbe is, ami egy bevásárlóközpont tőlünk pár km-re, ugyanis Gábor kapott egy céges telefont+SIM-kártyát, de a telefon nem volt hajlandó bevenni a PIN-kódot, ezért Laci visszavitte az egészet oda, ahol vette, vagyis a fent említett bevásárlókp-ba. Kérdezte előtte, hogy mindent odaadtunk, persze-persze mindent. Elindultak, 10 perc múlva túrom a táskám, benne maradt a kis tok, amiben a PIN-kód, PUK-kód meg ilyesmik vannak. Ebben a percben hívott Laci is, hogy ez hiányzik. Oké, akkor megyünk…
Szóval ezzel indítottunk, majd jött ez a lakáskulcsos sztori. Tényleg bőgtem volna legszívesebben, de így is elég idiótán éreztem magam, hogy ott ülök a vészkijárat előtt egy kupac doboz és egy mélylába tetején, bebugyolálva, mint valami pólyásbaba, tényleg már csak az hiányzott volna, hogy elbőgjem magam mindezek tetejében. Na de öröm az ürömben, hogy kb 10 perc múlva ismét csörgött a telefonom, Gábor volt az, már sokkal életteltelibb hangon nyugtatott, hogy ne izguljak, kipakolt az iroda tárolójába, és már Laci is úton van, úgyhogy már csak kicsit kell kibírnom. Mennyei boldogság és megkönnyebbülés. Miután láttam magam előtt, hogy két óra alatt már tényleg kockára fogok fagyni, ez valami hihetetlen örömmel töltött el.
Hamarosan tehát odaértek, akkor már nem bírtam megállni a röhögést, mert ez a szerencsétlenkedésnek tényleg a mesterfoka volt már, amit aznap leműveltünk.
Lacihoz bepakoltuk a cuccot, ő hazafuvaozta, mi meg még elmentünk bevásárolni kaját, mert a boltok is nemsokára zártak volna. Így relatíve későn értünk haza, ha azt tekintjük, hogy még aznap este össze akartuk szerelni az ágyat is. Laci még ott a parkolóban elhintett egy olyat, hogy lehet, hogy a kereszttartóvasat külön meg kell vennünk az ágyhoz, mert nekik is meg kellett, de akkor már úgy voltunk vele, hogy nem megyünk vissza, meg kibontottuk az egyik csomagot, volt benne vmi, ami úgy is nézett ki, mint egy tartóvas, plusz még vmi hasonló szöveg oda is volt írva az ágy mellé még bent, hogy tartalmaz vmit, amiről akkor még nem vágtuk, hogy pontosan mi lehet, de így már gyanítottuk, hogy ez a tartóvas lesz az.
Hazaértünk aztán, megint volt egy cigánykodós-hurcolkodós körünk-imádom-, aztán nekiálltunk összerakni az ágyat. Haladtunk szépen, párszor ugyan nehézségekbe ütköztünk – leginkább a megfelelő csavarhúzó hiányába, mert ezek egyszerűen annyira rosszak, hogy lekopnak a sarkaik, és néha már csak forognak a csavar fejében. Én is szereltem sokat, azért tudom ilyen jól visszaadni a probléma lényegét :D
Már egész jól haladtunk, amikor mit fedeztünk fel? Hát persze hogy nincs benne a tartóvas. Volt ám anyázás… De a legviccesebb az, hogy még a csavarok is benne voltak a csomagban, amivel a tartóvasat fel kell csavarozni, épp csak az az egy nyamvadt darab hiányzott belőle. Úgyhogy remek volt, ismét alhattunk a nagyszobában, amit –miután a dolgok ilyesfajta kimenetelére nem számítottunk- nem fűtöttünk túl, így megint elég hideg volt (azért az első éjszakával nem összehasonlítható). Nem volt komfortérzésünk ismét.
Gábor vasárnap reggel korán felkelt, átment az irodába megnézni, hogy aznap nyitva van-e az Ikea, talált vmit, ami azt írta, hogy igen. Merthogy itt vasárnaponként az égvilágon minden zárva van, de adventkor már tovább nyitva tartanak, és bizonyos hétvégéken vasárnap is.
Örültünk magunknak nagyon. Azt írták, hogy du. 1től van Ikea, úgy voltunk vele, hogy addig összeszereljük a komódokat meg az éjjeli szekrényeket, aztán megyünk megvenni az utolsó tartozékot az ágyhoz és minden hepi lesz. Ja éjszaka még sokat filóztunk azon, hogy megvegyük-e azt a hatalmas képet, ami úgy megtetszett nekünk. Le is volt árazva, marha jól is nézett kis, de nem tudtuk eldönteni, hogy megér-e nekünk most épp annyi pénzt. Úgy voltunk vele, hogy majd eldöntjük ott, ha ismét látjuk.
Szóval miután összeszereltünk mindent, és berendeztük szépen a szobába, már csak szerencsétlen ágy árválkodott ott félkészen, gondoltuk megnézzük, hogy megy a lakóautó, ami a nagyfőnöké, csak most épp itt parkoltatja Gravenbruchban, Gáborra lett bízva, hogy kicsit járassa meg, le ne merüljön az aksija. Még az is felmerült bennünk, hogy esetleg elnézhetnénk vele az Ikeába, de én ezt az ötletet annyira nem támogattam. Lemegyünk, próbáljuk beindítani, meg sem mukkan. Kiszállunk, Gábor próbálja bezárni az ajtót, az anyósülés mellettit nem sikerült, mert központi zárral működik, és ott még helye sem lett volna a kulcsnak, hogy be tudja zárni, úgy mint a sofőrülésnél. Úgyhogy sakk-matt, be kell bikázni a lakóautót. Ilyen szerencsétlenek komolyan nem lehetünk már, most még ezzel fogunk elnyomorékoskodni 1 órát, ahelyett, hogy végre összeraknánk azt az ágyat… Hívtuk Lacit, jött a kis kocsijával, szétkapta a lakóautót, bebikázta, aztán még vmit mahináltak, nem láttam mit, mert én bent ültem hátul a kisasztalnál, és megint egyre jobban fáztam. Aztán végül megbeszéltük, hogy elmegyünk azzal mind a négyen Ikeába, legalább az aksi is feltöltődik kicsit (meg a benzint sem nekünk kell fizetni :D ). Hát persze miért is jártunk volna szerencsével? Még jó, hogy zárva volt az Ikea. Annyira elszomorodtam, hogy megint ott kell aludni a nappaliban a földön, ugyanazon a keskeny matracon, a rumliban, amikor a szép szoba ott áll félkészen, és csak egy rohadt vasdarab hiányzik, ami miatt mégsem aludhatunk ott.
Szóval maradt a hétfő a vásárlásra. Már lázban égtem. Gábor tök korán hazaért, mert aznap felmérni voltak valahol a fenében, de már 3 körül haza is értek, így miután megetettem :D mehettünk is az utolsó láncszemért. Nagy boldogság volt, amikor magunkhoz vettük a kicsikét (ugyanakkor szívem szerint fel is dugtam volna ott valakinek a sejhajába, akinek bármi köze is van ehhez az abszolút logikátlan, eszetlen, idióta megoldáshoz, hogy ezt külön kelljen megvenni. Gyökerek… Na mindegy, megvolt, és ez volt a lényeg.
Hosszasan ácsorogtunk a képet nézegetve, hogy eldöntsük, akarjuk-e, vagy sem. Nagy fejtörést okozott még itthon az is, hogy úgy gondoltuk, nem fog beférni a kocsi, 200x140-es méreténél fogva. De amikor megláttuk, hogy a keret szét van szerelve, és nekünk kell itthon összerakni és ráfeszíteni a képet, ez nagy lökést adott abban, hogy mégis elhozzuk. Mert így sokkal kisebbe van becsomagolva. Meghát nagyon menőn is néz ki :)
Vettünk még egy növényt, kaspót, fiókrendezőket, ami marha jó, praktikus, ajánlom mindenkinek szeretettel :D
Így végül a szoba úgy döntöttünk hogy bambuszos jelleget fog kapni. Úgyhogy ha valakinek olyan ötlete támadna, hogy a hálóba venne kiegészítőt, az barnás vagy zöldes legyen :D
Tavasszal ki szeretnénk majd festeni, a kép mögötti falat barnára szeretném, a többit zöldre. Függönyt is veszünk majd akkor hozzá, meg vmi reluxát. Most egyelőre meg vagyunk vele elégedve így ahogy van. A fehár falak ugyan sokat elvesznek a melegségéből, de azért így is elég pofás, főleg ahhoz képest, amilyen érkezésünkkor volt. Íme:) :
Még ezen a napon (hétfőn) beiratkoztam én is az edzőterembe, tök jó akció volt, így fél év alatt spórolunk rajta majdnem 80 Eurot, ami azért nem rossz. Nem mondom, így sem olcsó, de valamit muszáj mozogni, és főleg ha elkezdek én is dolgozni, már nem fog akkora összegnek számítani, hogy sajnáljam magamtól :) (ámen)
Szóval ez a Mikulás tényleg jó sok mindent hozott a puttonyában idén :)
Szólj hozzá!
.jpg)
2011.12.04. 21:25 Bambilány
2011. 11. 28., hétfő
Első nap tehát, hogy egyedül veszem nyakamba a nagy külföldöt :D Azért persze Gábor vitt ki a Hauptbahnhofra autóval, még be is jött velem, megvettük a jegyet, felrakott a vonatra is :) Azért hihetetlen mennyire más ez a vonat, mint otthon. Ahogy futottunk ki a pályaudvarról, láttam az egyik szomszéd vonatban három ember takarítgatta a vonatot, törölgették az üléseket. Azt hittem, még korán van és csak a szemem káprázik hirtelen. A vonat maga nagyon gyors és nagyon halk. Csak úgy suhan. 45 perc alatt megtettük azt a 60 km-t. Aztán kicsit szerencsétlenkedtem Gießenben a kórház megtalálásával. Amikor a sétálóutcánál jártam már, tudtam, hogy vmit nagyon elrontottam, de telefonos segítséggel egy laza fél órás sétával csak sikerült betalálnom :) (a kb. 7 perces séta helyett)
Aztán ezen a napon megkaptam a Prof. aláírásával ellátott igazolást, miszerint a kórház alkalmaz, és a Weiterbildungba is bekerülök. Szerintem percekig nézegettem azt az egy nyamvadt kis papírfecnit :) Ez azért kell egyébként, mert ezzel tudom/tudtam elindítani a hesseni Landesprüfung- und Untersuchungsamt im Gesundheitswesen-ben dolgozó Frau Baum (:D érdekes név) segítségével az engedélyem kiadatását, amely szerint dolgozhatok itt orvosként.
Linda felhívta nekem ezt a hivatalt, ahol mondták, hogy bármikor be lehet menni időpont nélkül is, de kedden nem dolgoznak, úgyhogy akkor szerdán… Ebben a tudatban távoztam aznap a kórházból. Még a pályaudvaron beleütköztem egy nehézségbe, mert az automata nem arra a vonatra adott egyet, amelyikre én akartam. Vagyis ugyanarra a vonalra, csak egyel korábbira. Jól betojtam, hogy akkor most vennem kell majd egy újat kb. 4000 Ft-ért,úgyhogy kénytelen voltam ott az információs bácsit megkérdezni, szerencsére nem kellett. De annyira elégedett voltam (meg vagyok mindig az ilyen szituk után), hogy meg mertem (:D), meg tudtam kérdezni és még azt is értettem amit válaszolnak, hogy csak na :D Meg egyébként általában majdnem mindenhol tök kedvesek, és ez is olyan jó érzés, hogy a bénázás kellős közepette még nem tesznek rá plusz egy lapáttal, hanem inkább bíztatják az embert, hogy nyugodtan kérdezhet, úgyis lesz vki, aki segít majd.
Volt egy kellemes vonatutam vissza Frankfurtba is, ahol Gábor már várt rám.
Amikor leszálltam a vonatról, a pályaudvaron egy olyan színvonalasabb, tisztább, modernebb kiadásban megjelenő nyugati pu. fílingem volt, minden fel van már díszítve, ott hömpölyög a tömeg körülöttem, és annyira elégedettség érzés töltött el. De valahogy tényleg inkább egy megszokott közegben éreztem magam, mintsem idegen helyen. Ezért is vágott annyira pofán a látvány, ami akkor fogadott, amikor kiléptem a pályaudvarról: ott magasodtak előttem a felhőkarcolók, a sötétben kivilágítva, ködben úszva. Hirtelen annyira meglepődtem, mert tényleg annyira nem számítottam erre a látványra (pedig láttam már ugye), szó szerint egy pillanatra még a lélegzetem is elállt. Nagyon jó érzés öntött el hirtelen :)
2011. 11. 29. kedd
Kedden aztán nem mentem sehova napközben. Délután rángatott el Gábor egy edzőterembe, ahova ő már beiratkozott, ekkor kapott egy 3TageKarte-t, amit rám ruházott (jobb híján :D), úgyhogy elmentem vele. Nagyon jó volt, tök szupi gépek vannak ott és én is tök szívesen beiratkoznék, mert tudom, hogy lenne egy biztos partner, akivel 100% h mindig el tudnék járni, de egyelőre szeretném megtapasztalni, hogy hogy bírom a melót a sok utazással, amellett lesz-e hozzá erőm, ugyanis azért itt megvan ám a rendszer… Beiratkozáskor egyszeri 100 Euro, plusz évente 50 Euro géphasználat, vagy karbantartási díj, vagy a tököm tudja, ezen felül pedig hetente 7 Euro, amit minden áldott héten levonnak, ha mész, ha nem. És akkor alá kell írni 1 évre. Van vmi olyan verzió is, hogy nem ír alá az ember, de pl Gábor mozgásmennyisége mellett az anyagilag egyáltalán nem érné meg, meg akkor is csak akkor nem vonják le a heti pénzt, ha előző hét szerdán jelzed h köv. héten nem mész. Hát ki tudja azt ennyivel előre? És így heti 9 Euro lenne. Ja meg 50 helyett 10 Eurot vonnak le évente géphasználatra. Szóval az egy éves aláírás játszik…
Gábor megkapta végre az októberi fizuját és a plusz 500 Eurot, amivel Laci hozzájárul a lakás berendezéséhez. Amit megveszünk az persze az övé lesz hivatalosan, de mi használjuk amíg akarjuk. Teljesen jó. Úgyhogy hétvégén Ikeázunk megint :)
2011. 11. 30. szerda
Nagy volt az izgalom, nekivágok egyedül Frankfurtnak! J Már előző nap mindent részletesen kikerestem, kiírtam, kinyomtattam, hogy mikor, hol kell leszállnom, mire szállok át, hogy eljussak abba a bizonyos hivatalba. Annyira nem izgultam, mint hétfő reggel, amikor Gießenbe mentem (bár őszintén nem tudom, hogy miért, mert akkor csak felszálltam a vonatra és le kellett szálljak róla, aztán ott is voltam, itt meg átszállás, kóborlás is volt a pakliban), de azért teljesen nyugodtnak sem mondtam volna magam. Üldögélek a buszmegállóban (magamban mormolom, hogy majd hogyan kérem a jegyet a buszsofőrtől :D ), aztán felnézek, és egyszercsak megjelenik előttem Judit, épp munkába készült. Hát mondom, téged is a Jóisten küldött ide :D Egyideig együtt mentünk, még átszállni is ugyanott kellett neki, nagyon jól időzítettem ezzel az utazással :)
Busszal bementünk a Südbahnhofig, ahol együtt átszálltunk U-Bahnra. Judit leszállt 2 megálló után, én pedig döcögtem tovább, majdnem a végállomásig. Amikor megérkeztem a célállomáshoz, szerencsétlenkedtem egy kicsit. Igazából egy hatalmas, félig-meddig nyitott bevásárlóközpont kellős közepén tett le az U-Bahn. De úgy nyitott, hogy még a googlemapsről kinyomtatott térkép is jelezte a bevásárlóközpontban lévő kis utcákat J furi megoldás. Ott dohányoztak bent az emberek. Na mindegy. Szóval ott kószáltam egy kicsit – persze mintha vevő lennék, és nézelődnék nagyban a kirakatok között :D Aztán csak rájöttem, hogy hol vagyok pár percen belül, nem volt semmi probléma. Gyorsan megtaláltam aztán a keresett épületet is, felmentem a hetedikre, ott kértem útbaigazítást Frau Baumhoz, aki elég kedves volt aztán. Nem mondom, hogy nem találkoztam még itt szívélyesebb emberrel, de igazán nem mondhatok rá semmi rosszat sem. Pikk-pakk összeszedtük a szükséges papírokat, ő készített még pár fénymásolatot arról, amiről nekem nem sikerült, és már indulhattam is haza. Az U-Bahnon ülve megint olyan elégedett voltam magammal, hogy csak na :D Olyan jó érzés volt, hogy ez is ilyen simán ment. Még talán simábban, mintha otthon akarna az ember vmit elintézni. Jó, még az alkalmassági vizsgálatom eredményét be kell küldenem amint meglesz, aztán ők postázzák is az approbatiot.
Nagy szerencsém volt, hogy reggel összefutottam a Judittal, mert különben teljesen máshol mentem volna fel a buszhoz, mint amerre kellett volna. Ugyanis visszafelé tök máshonnan indul a busz, mint ahol leszálltunk. Plusz még azért is volt jó, hogy találkoztunk reggel, mert így kiderült, hogy elég ha az ember egyszer vált jegyet (pl a buszon ) Frankfurtba, és azt az úticélig fel lehet használni, nem kell átszálláskor újat venni. Nem mondom, így sem volt egyáltalán olcsó, 3.90 egy jegy, de mégis jobb, mintha még az U-Bahnon is megvettem volna átszálláskor külön a jegyet 1-2 Euroért. Úgyhogy 2x3.90ből megúsztam az utat.
Már kinéztem útközben azt is, hogy ha majd dolgozni járok, hogy jutok a Hauptbahnhofról haza Gravenbruchba. Úgyhogy ha nem leszek hulla, elég ha Gábor csak reggel visz ki oda hajnalok hajnalán J vissza már magamtól is vissza tudok jönni.
2011. 12. 02. péntek
Tegnap írtam a Prof. titkárnőjének, Rosie-nak egy e-mailt, hogy akkor most hogyan tovább, én leadtam a papírjaim, hol leszek, mikor leszek, hogy leszek, stb.
Ma délelőtt felhívott (azt hittem, becsinálok, amikor megláttam, hogy német szám hív, gondoltam, hogy ő lesz az) és mondta, hogy visszaírt, olvassam el a levelét, aztán jelentkezzek, de inkább telefonon, az gyorsabb. Na mondom remek :D Mert szemtől szemben még csak megértem amit mondani akarnak nekem, szájrólolvasás meg minden, de telefonban…
Na uzsgyi át az irodába mailt olvasni. Azt írta először is, hogy szerinte a Prof. osztályán kell kezdeni, ami jó, mert egyrészt ő tök ari. Találkoztam már az ott dolgozókkal is, fiatalok és aranyosnak tűnnek. És hát a Prof. tudom, hogy úgy fog hozzám állni, ahogy azt kell, látta rajtam, hogy mi mennyire megy, a betanulást jobb helyen talán nem is kezdhetném. Ja ez pulmo meg egy kis általános belosztály, és magánrészleg.
Aztán meglepetten kérdezte Rosie, hogy valóban 3 hét-e, amíg az Approbatio elkészül. Hivatalosan addig nem dolgozhatnék, azt írta, annyit tudunk csinálni, hogy Gastärztinként bejelent, akkor dolgozhatnék, de fizu nélkül. Hát bejárnék én végülis, ha nem ennyibe kerülne az utazás… Napi 30 Euro így azét kicsit húzós lenne, hogy nincs saját jövedelmem.
A másik lehetőség az, hogy január 1-jén kezdenék.
Na akkor ezek után felhívtam, mondtam neki, hogy szívesen mennék akár most is, de nagyon drága lenne, úgyhogy jobb lenne a január 1-es kezdés. Mondta, hogy persze ezt megérti, de majd még beszél a Proffal, hogy lehet-e tenni még valamit az ügy érdekében.
Igazából annak örülnék mostmár, ha hivatalosan nem kezdhetnék dolgozni, mert így semmi gond nem lenne az otthon-karácsonyozással. Nem kéne azon aggódni, hogy mikorra tudunk hazamenni, mikorra kell visszajönni, ilyesmik. Ezt a két hetet már kibírom úgy, hogy itt elvagyok a lakásban, igazából tanulgatok minden nap, ami úgy érzem, hogy elég sokat számít is, szóval bőven kibírnám ezt a két hetet azért cserébe, hogy utána egyet otthon lehessek nyugiban. Úgyhogy izgatottan várom Rosie telefonját…
Még pár frankfurti kép:
Szólj hozzá!
2011.12.04. 21:23 Bambilány
Frankfurt és egyebek
2011. 11. 16. , szerda
Ismét hosszúra nyúlt a reggeli, így elég későn indultunk haza, de előtte még Marináék megmutattak egy-két helyet, ahol megéri vásárolni.
Aztán hazaérni annyira nem volt jó érzése megint az üres, hideg lakásba, tudván, hogy éjszaka fázni fogunk ismét. Annyira azért nem volt vészes, mint első este, de azért felöltözve aludtunk ismét.
Másnap kaptunk Lacitól ( G. kisfőnöke) egy 2személyes rendes matracot, persze használt tga-tulajdonban lévő matrac, dehát a különbség leírhatatlan volt. Nem fagytunk meg éjszaka, nem volt szükség semmi plusz öltözékre sem, nagyon boldogok voltunk! J
Lassacskán rendezgettük a lakást, kicsivel mindig szebb és jobb lett, de persze azért még mindig messze nem az igazi, de panaszra azért nincs okunk. Amúgy 60valahány nm a lakás, jó nagy, az egyik szobát még csak most kezdtük el kihasználni, eddig csak egy étkezőasztal volt odabent, amit néha használtunk, egyébként meg csak kb tárolóként funkcionált.
Na de tehát Gábor visszatérésének hetében és a következő héten nem voltam a kórházban, mert innen csak azért bejárni igencsak drága mulatság lett volna, hogy egész nap ott üljek és füleljek. Hasznos természetesen, de annyira nem h napi kb 30 eurót ráköltsek – alsó hangon. Néztem már persze bérleteket meg tagkártyákat is, amik jó sokat faragnak majd az útiköltségemből, de egyelőre ezeket még nem vettem meg, hiszen – jól gondoltam akkor – még nem lesz rá igazán szükségem. Ezen a pénteken írt nekem a Prof. Titkárnője, hogy – ahogyan azt korábban megbeszéltük – kiírták hivatalosan is az állást, úgyhogy adjam be ismét a jelentkezésemet, amiben erre a kiírásra hivatkozok. Ezt a Linda volt olyan kedves és megoldotta helyettem – átírt két sort az előző jelentkezésemben és beadta helyettem, így nem kellett csak emiatt beutaznom Gießenbe.
A szombati napon elmentünk néhány apróságot megvenni, kaját bevásárolni és egy kicsit nézelődtük Frankfurtban is. Tátottuk a szánkat rendesen. Azok a felhőkarcolók… Csináltunk fotókat is J Történt egy elég vicces baleset is eközben: Gábort le akartam fotózni a felhőkarcolókkal a háttérben. Ő gondolta, hogy vagányul felpattan a háta mögött lévő magasabb padkaszerűségre. Na ez úgy sikerült, hogy kishíján a fogait is kiverte. Az egészben csak az volt a poén, hogy mindezt végignézte egy nyitott tetejű turistabusz összes utasa is, akik épp a piros lámpánál álltak mellettünk, és azt nézték, ahogy mi kishíján már fetrengünk a röhögéstől. Gábor oda sem mert nézni, csak tőlem kérdezte, hogy látták-e. Én pedig a vigyorgó fejeket látva, könnyben úszó szemekkel válaszoltam neki, hogy igen. Vicces volt…
Este volt egy kis TGA-s összeröffenés az irodában, 3 sörtől sikerült úgy becsípnem, hogy otthon megint hasonlóképpen fetrengtem, mint a búcsúbulim után. Itt pedig aztán tényleg épphogycsak jobbkedvűbbnek éreztem magam és semmi több. De jópofa volt végülis a dolog.Na aztán a következő napok elég nehézkesen teltek, nem mondanám, hogy túl jó hangulatban.
Nálam ennek fő oka az volt, hogy Gáboron láttam az elégedetlenséget, nála pedig ebben nagy szerepet játszott például az is, hogy nem tudott eljárni mozogni. Meg persze elgondolta magában újra és újra, hogy mit hagyott otthon, mindene megvolt ha azt vesszük, és most mégis itt van a félig üres lakásban… Ezt persze nehéz addig értékelni, amíg az ember nem látja az eredményét annak, amit csinál. Lényeges változás ráadásul akkor lesz majd csak igazán, amikor már én is elkezdek majd dolgozni. Úgy fog majd látszani, hogy anyagilag mindenképpen megéri itt lennünk.
Na de szerencsére ez a hangulat szépen lassan alább hagyott, és kezdtek a pozitívumok túlsúlyba kerülni. Áthoztunk pár bútordarabot az irodából, amik ki lettek selejtezve, hogy tudjuk mibe pakolni a ruháinkat, ne a földön hányódjanak. Ettől is máris sokkal kellemesebb az itteni légkör. Van már kanapénk is.
Előző hétvégén pedig jött ki Torro Kölnbe (Gábor haverja, kint dolgozik, csak éppen hazament látogatóba), és a szülők telepakolták a kocsiját a cuccainkkal, úgyhogy már kint van az íróasztalom is, plédek, függönyök, amiket még nem tudtunk feltenni, hétvégén még veszünk hozzá csipeszeket, a kávéfőző(!) :), kenyérpirító, az a falióra, amit Dórától meg Henitől kaptam és a mi képünk van rajta J, meg mindenféle apróságot is kaptunk, persze egy nagy rakat kaját is, amit alig tudtunk vhova elsúvasztani, de azért sikerült :)
A szabad hetemben még bejelentkeztünk az új lakcímünkre, nyitottunk bankszámlát és intéztünk egy német telefonszámot is.
A szombati napon pedig elmentünk Lacival és Judittal Stuttgartba a Mercedes múzeumba és gyárlátogatásra is. Nagyon vagány volt, egészen az autók létezésétől fogva vannak kiállítva nagyon régi darabok is és annyira szépek ezek a régi kocsik! De a végére már bele akartam halni a fáradtságba, de Judit rokonai, akikkel ott találkoztunk, mindent tüzetesen végignéztek, mert teljesen autómániások (Gábor hozzájuk képest semmiség…) 
.jpg)
Hazafelé pedig még kellet egy jó nagy kerülőt tennünk, mert valahol a hazafelé úton dugó volt. Így kb 3 óra volt, mire visszaértünk Gravenbruchba.
Reggel egyébként 5:45-kor kellett kelni. Az első gondolatom az volt, amikor kinéztem a korom sötétbe, hogy ha tényleg 7-re kéne bejárnom a kh-ba, akkor ilyenkor már a Hauptbahnhofon kéne lennem Frankfurtban. Ettől a gondolattól gyorsan rosszul is lettem és előre kirázott a hideg a hétfőtől, ami a próbanapom volt: akkor utaztam be először egyedül Frankfurtból Gießenbe.
Szólj hozzá!
2011.12.04. 21:18 Bambilány
Szombaton szép kényelmesen felkeltünk reggel – kb 10kor, jó hosszasan reggelizgettünk, ami addig húzódott, hogy 2kor tudtunk elindulni a betervezett kirándulásra, Marburgba. Túl sok kedvem igazából nem volt menni, de aztán nagyon tetszett az egész. Már az autóból messziről lenyűgöző volt a látvány: az előttünk tornyosuló hegyen ott állt egy nagy kastély, tőle kicsit lejjebb pedig egy nagyon tipikus templomtorony. Erre a látványra csak olyan szavakat tudnék használni, ami miatt kiröhögnének azok, akik ismernek, úgyhogy inkább csak annyit mondok, hogy nagyon szupicsúcs volt :D
Felmentünk a kastélyba, szétnéztünk, utána átmentünk a város egy másik részébe, ott megnéztünk egy templomot, majd pedig az egyik sétálóutcában barangoltunk kicsit. Hát nagyon hangulatos kis utca volt, tele ezekkel a tipikus gerendás kis házakkal, oda voltam meg vissza. Beültünk az egyik kávézóba egy capuccinora meg egy sütire, aztán mentünk haza.
A vasárnap nyugisan telt, csak a grüningeni régi malomba mentünk fel, ahonnan jó messzire ellátni, jópofa volt, de egyéb nem történt. Már nagyon izgatott voltam a közelgő kedd miatt: érkezett Gáborom J
Hétfőn megint mentem kórházlátogatóba. Na aznap történt egy nagyon izgalmas dolog: a Prof. egyszercsak megjelent Linda irodájában, kezében a jelentkezésemmel. Azt hittem, becsinálok :D Jött, mosolygott és elkezdett nekem magyarázni először németül (miután mondtam neki, hogy németül beszéljünk – angolul már a yes kiejtése is nehezemre esik a ja helyett). Később aztán vmilyen megfontolásból áttért az angolra. Mindenesetre azért jelent ott meg, mert látta a jelentkezésemben, hogy beleírtuk, hogy szívesen kutatnék is. Na erre rácuppant, mint gyöngytyúk a takonyra, és pulmonológus révén elkezdett kampányolni amellett, hogy gondolkozzak el azon, mit szeretnék jobban: Gießenben a kutatások közül a legeredményesebbek magasan a pulmonológiai kutatások. Ha ezt csinálnám viszont, akkor fontoljam meg, hogy tényleg gastrora szeretnék-e menni. Köpni-nyelni nem tudtam. Mondta, hogy beszéljek még a dologról az Istvánnal is (van egy 20-30 fős kutatócsoportja), és akkor még visszatérünk a témára. Ja meg azért elhintette azt, hogy dec. 1-től…
Teljesen begőzöltem az egésztől. De amint a Prof kiment, csörgött Linda telefonja, István volt az, úgyhogy fel is mentünk egy pofavizitre. Kérdezgettem, hogy ő mit tenne a helyemben. Mondta, hogy ő mindenképpen elfogadná, mert ha ügyes vagyok, fogok tudni mocorogni, ha nagyon nem tetszik a pulmo, de ez egy nagyon jó lehetőség. Nekem sem jutott egyébként eszembe az, hogy visszautasítsam. Még elmondta, hogy miután ez egy egyetemi klinika, folynak a nagyszabású kutatások folyamatosan, és ha itt nem kutatok, szakorvosnál magasabb szintre nem nagyon tudnék lépni.
Szóval beszéltünk ilyen dolgokról, azt mondta, hogy beszél majd még a Proffal, aztán értekezünk. Ezután visszamentünk az irodába, lehuppantam a székre és éreztem, hogy görcsben áll a gyomrom, a torkomban dobog a szívem… Most ért el hozzám, hogy basszus lehet, hogy tényleg itt fogok dolgozni. Egy idegen országban, idegenként, idejövök mint egy kis senki, és azonnal egy ilyen szintű klinikára tök véletlenül bekerülhetnék… Teljesen felfoghatatlan még most is igazából. Na de aztán szép lassan lenyugodtam.
Most, hogy így belegondolok, lehet, hogy ez nem is hétfőn történt, hanem előző hét csütörtökön vagy pénteken, de igazából ez nem is lényeges. :D
2011. 11. 15.
Még kedden bementem a kórházba, aznap fent voltam a pulmo osztályon csak megnézni, hogy hogyan zajlik ott az élet. Hát ott is tapasztaltam meglepő dolgokat.
Pleuralis folyadék lecsapolása: nem ám kikopogtatjuk majd fecskendővel leszívjuk… nem.
Kis mobil UH készülék, azzal kikeresi, hogy hol szúrjon, majd Seldinger-technikával berak egy katétert, amit egy kis vákuummal dolgozó gépre csatol, ami szépen szívja le magától a cuccot… A csaj ott vágott, varrt, mindent csinált. Nem tudom, lehet, hogy csak én nem láttam elég sok hasonlót, de amiket én láttam, ott tényleg a kopogtatós, manuálisan leszívós rendszer volt a módi.
Kétágyas kórtermek vannak, az ágyak kb minden irányban elektromosan mozgathatók. Minden ágyhoz van egy kis monitor, amit a betegek maguk elé hajthatnak és ott tv-zhetnek, saját kis fülhallgatójuk is van hozzá. És nem viccelek, illat van a kórtermekben…
Szóval hát menő, na J
Ami még tökre tetszett, és ilyet még nem láttam otthon (gyanítom, hogy nem is fogok): a folyosókon falba épített „vízgép” (:D) van, tehát alá teszed, amid van, pohár, kulacs vmi, és akkor bubis vagy mentes vizet ihatsz. Persze tök ingyen. Olyan mint ezek a rusnya nagy palackos vizek, amik pl régen a könyvtárban is ki voltak rakva, csak ez még gusztzsosan is néz ki. És akkor az egyik orvosi szobában ki van téve egy csomó literes kis kulacs, az ott dolgozók bármikor elvehetnek belőle egyet, azt megtöltik, és akkor fasza, nem kell drágán a monopolhelyzetben lévő büfétől napi 2x0,5liter vizet megvásárolni. Lehet erre most több időt szántam, mint amennyit érdemel, de nekem annyira tetszik ez, és így tök soka iszom is, mert mindig ott van előttem a megtöltött üvegem, és ez amúgy is nagyon egészséges :D (mármint a sok ivás)
Na aztán kedden kicsit korábban végeztem és siettem haza, és már alig vártam, hogy megérkezzen a Makikám J
Jó fáradt volt szegény. Pedig Marináék úgy várták, hogy itt most ivászat lesz, mert este már ugye nem kell sehova menni… De hát ebből ha jól emlékszem 2 sör lett csupán Gábor részéről. Közölte szegény Martinnak, hogy ha meg kéne innia azokat a rövideket, amiket kínálgatott, akkor behányna :D Na mondom jófej vagy :DD Én azért próbáltam kicsit kedvezni neki és ittam vele egyet-kettőt.
Iszonyatosan kedvesek voltak egyébként velem a 1,5 hét alatt.
Szólj hozzá!
2011.12.04. 21:15 Bambilány
Most látom, hogy 2 nap lemaradt, majd pótolom...
A hét maradék részét nem fogom ilyen részletesen leírni, egyrészt mert talán unalmas is lenne, mert ha jól rémlik, semmi extra nem történt. Másrészt pedig tehát mert már eltelt azóta egy kis idő, és nem emlékszem pontosan a dolgokra.
Egyik nap a Linda átvitt a gastrora, ahol délig endoszkópos vizsgálatokat kuksizhattam.
Ezt itt mind altatásban végzik, és nem jajjgat a beteg a fájdalomtól, mint otthon…
Pénteken este mindenesetre lementünk Marinával egy Grüningeni kiskocsmába, mert a fiai ott dartsoztak, ez most vmi helyi „válogató” volt, a szomszéd falu csapata ellen, ha nyernek, ők a megyei elsők – vagy vmi ilyesmi volt J Nagyon kedvesek voltak ott, de mindenki úgy figyelt mint vmi földönkívülit :D Kicsit beszélgettem is németül, de nem maradtunk szerintem 1,5 óránál többet, mert aztán nekem jelenésem volt a skype előtt – Gáborka Bergischben a vonal másik végén J
Szombaton szép kényelmesen felkeltünk reggel – kb 10kor, jó hosszasan reggelizgettünk, ami addig húzódott, hogy 2kor tudtunk elindulni a betervezett kirándulásra, Marburgba. Túl sok kedvem igazából nem volt menni, de aztán nagyon tetszett az egész. Már az autóból messziről lenyűgöző volt a látvány: az előttünk tornyosuló hegyen ott állt egy nagy kastély, tőle kicsit lejjebb pedig egy nagyon tipikus templomtorony. Erre a látványra csak olyan szavakat tudnék használni, ami miatt kiröhögnének azok, akik ismernek, úgyhogy inkább csak annyit mondok, hogy nagyon szupicsúcs volt :D
Felmentünk a kastélyba, szétnéztünk, utána átmentünk a város egy másik részébe, ott megnéztünk egy templomot, majd pedig az egyik sétálóutcában barangoltunk kicsit. Hát nagyon hangulatos kis utca volt, tele ezekkel a tipikus gerendás kis házakkal, oda voltam meg vissza. Beültünk az egyik kávézóba egy capuccinora meg egy sütire, aztán mentünk haza.
Szólj hozzá!
2011.11.15. 00:09 Bambilány
Nagy utazás
2011. 11. 05.
Hát eljött a régen /nem/ várt nap, november 5-e, a kiutazásunk napja. Természetesen egy csomó minden volt, amit még nem sikerült becsomagolnunk előző este, úgyhogy a tervezett 7 órai indulásunkból 10 óra lett. Előző este még könnyes búcsút vettünk a szűk családtól, aztán irányHorány :)
Az autót nem gyengén sikerült megpakolni, egy tűt talán még le lehetett volna ejteni, de kettőt már biztosan nem. A kocsika segge szépen csücsült majdnem rajta gumin.
.jpg)
Aztán még az országban persze meg kellett állnunk itt is, ott is, amott is, úgyhogy kb 1 óra volt, mire átértünk a határon. Aztán jöttek a szépséges osztár tájak, itt végre előben is kipróbálhattam a nyelvtudásom: a benzinkúton megkérdeztem a wc-s nénitől, hogy: "Was kostet?" :D
Azért hullámzó érzelmek kísérték az utunkat, induláskor a hangulat a "síri" szóval lenne talán legjobban jellemezhető, de minél közelebb voltunk a célhoz, annál kevésbé volt ez már érezhető. Főleg miután bekapcsoltuk a rádiót, és egy jó pár szót és kifejezést sikerült belőle megértenünk. Rettentő nagy élmény volt :D
Azt hiszem, 8 óra körül értünk Gravenbruchba, ami egy tényleg nagyon szép kis gyöngyszem, csendes, nyugodt, zöld, rendezett, teljesen tip-top tényleg. A ház amiben a lakásunk van szintén nagyon frankó, nemrég lett felújítva, a folyosó lent, meg a liftek kb úgy néznek ki, mint egy szállodában. Márványhatás, minden... Cserébe a lakás annyira üres volt, hogy még a villanyhoz foglalatot is nekünk kellett vinni. De végülis a vártnál sokkal nagyobb és kulturáltabb volt (a beépített szekrényt és a konyhát leszámítva, merthogy még konyhabútorunk sincs egyelőre, csak egy lelakott kis nemtudommineknevezzem...). Szóval nagynehezen felcuccoltunk még az este folyamán, felfújtuk a 2 matracot amit vittünk (ja persze ágy sincs), beágyaztunk, ittunk egy teát, és lefeküdtünk aludni - ekkor már ismét nem túl jó hangulatban... Ezek az idióta németek pedig számomra érthetetlen okból kifolyólag képesek beállítani úgy a fűtést, hogy éjszaka magától kikapcsol. Ennek köszönhetően, miután a felfújható matrac hideg levegője alulról hűtött, illetve a nyakam kilógott a takaró alól, és konkrétan csípett a hideg, felébredtem. Felvettem a kis sálamat, kardigán, téli kabát a takaróra, így kihúztam, már reggelig... Gábor okosan már melegítőben aludt el.
2011. 11. 06.
Reggel időben kelés, pakolni kell. Átmentünk az irodába kicsit netezni, a porszívóért, felmosóért, és megnézni, van-e ott számunkra egyéb használható cucc. Volt. Kézben, gyalog elhoztunk 2 kisebb polcos komódszerűséget, 4 széket, egy asztalt. Jó körök voltak, kicsit még mindig zöld tőle a könyökhajlatom. Az irodába vezető első utunk igencsak emlékezetesre és sokkolóra sikeredett: kézenfogva sétálgatunk a szinte teljesen üres úton, amikor halljuk, hogy a hátunk mögül egy férfi hang azt kiabálja, hogy Haaaloooooo!! Persze mindketten hátranéztünk - nem kellett volna. Egy közepesen molett, félhosszú hajú német férfi állt ott meztelenül, és integetett nekünk. Majd amikor látta rajtunk a megrökönyödést, visszapattant az autójába és elhajtott. Egy kisebb sokkot kaptam tényleg... Ilyen lelkiállapotban sikerült átcuccolnunk a lakásba. Aztán porszívózás, felmosás, Gábor olyan gyönyörűen berendezte a hálószobát, hogy teljesen meghatódtam :) . A lehetőségekhez képest persze. Egy kicsit sétáltunk is a faluban - nem tartott sokáig, mert marha kicsi az egész... Hajmosás, készülődés, este jöttünk Marináékhoz (Gießen mellett élő rokonok - a szerk.). Itt jól elbeszélgettünk, iszogattunk 1-2 órát, majd szegény Gábor utazott tovább Bergisch Gladbachba (140 km), engem pedig itt hagyott 9 éjszakára. Volt nagy búcsúzkodás, mint a filmekben. Én pedig kissé magamba roskadva itt maradtam. Fekvés, másnap reggel Gießen - kórház.
