Eine neue Episode

2011. 11. 16. , szerda

 

Ismét hosszúra nyúlt a reggeli, így elég későn indultunk haza, de előtte még Marináék megmutattak egy-két helyet, ahol megéri vásárolni.

Aztán hazaérni annyira nem volt jó érzése megint az üres, hideg lakásba, tudván, hogy éjszaka fázni fogunk ismét.  Annyira azért nem volt vészes, mint első este, de azért felöltözve aludtunk ismét.

 

Másnap kaptunk Lacitól ( G. kisfőnöke) egy 2személyes rendes matracot, persze használt tga-tulajdonban lévő matrac, dehát a különbség leírhatatlan volt. Nem fagytunk meg éjszaka, nem volt szükség semmi plusz öltözékre sem, nagyon boldogok voltunk! J

Lassacskán rendezgettük a lakást, kicsivel mindig szebb és jobb lett, de persze azért még mindig messze nem az igazi, de panaszra azért nincs okunk. Amúgy 60valahány nm a lakás, jó nagy, az egyik szobát még csak most kezdtük el kihasználni, eddig csak egy étkezőasztal volt odabent, amit néha használtunk, egyébként meg csak kb tárolóként funkcionált.

Na de tehát Gábor visszatérésének hetében és a következő héten nem voltam a kórházban, mert innen csak azért bejárni igencsak drága mulatság lett volna, hogy egész nap ott üljek és füleljek. Hasznos természetesen, de annyira nem h napi kb 30 eurót ráköltsek – alsó hangon. Néztem már persze bérleteket meg tagkártyákat is, amik jó sokat faragnak majd az útiköltségemből, de egyelőre ezeket még nem vettem meg, hiszen – jól gondoltam akkor – még nem lesz rá igazán szükségem. Ezen a pénteken írt nekem a Prof. Titkárnője, hogy – ahogyan azt korábban megbeszéltük – kiírták hivatalosan is az állást, úgyhogy adjam be ismét a jelentkezésemet, amiben erre a kiírásra hivatkozok. Ezt a Linda volt olyan kedves és megoldotta helyettem – átírt két sort az előző jelentkezésemben és beadta helyettem, így nem kellett csak emiatt beutaznom Gießenbe.

A szombati napon elmentünk néhány apróságot megvenni, kaját bevásárolni és egy kicsit nézelődtük Frankfurtban is. Tátottuk a szánkat rendesen. Azok a felhőkarcolók… Csináltunk fotókat is J Történt egy elég vicces baleset is eközben: Gábort le akartam fotózni a felhőkarcolókkal a háttérben. Ő gondolta, hogy vagányul felpattan a háta mögött lévő magasabb padkaszerűségre. Na ez úgy sikerült, hogy kishíján a fogait is kiverte. Az egészben csak az volt a poén, hogy mindezt végignézte egy nyitott tetejű turistabusz összes utasa is, akik épp a piros lámpánál álltak mellettünk, és azt nézték, ahogy mi kishíján már fetrengünk a röhögéstől. Gábor oda sem mert nézni, csak tőlem kérdezte, hogy látták-e. Én pedig a vigyorgó fejeket látva, könnyben úszó szemekkel válaszoltam neki, hogy igen. Vicces volt…

Este volt egy kis TGA-s összeröffenés az irodában, 3 sörtől sikerült úgy becsípnem, hogy otthon megint hasonlóképpen fetrengtem, mint a búcsúbulim után. Itt pedig aztán tényleg épphogycsak jobbkedvűbbnek éreztem magam és semmi több. De jópofa volt végülis a dolog.

 

Na aztán a következő napok elég nehézkesen teltek, nem mondanám, hogy túl jó hangulatban.

Nálam ennek fő oka az volt, hogy Gáboron láttam az elégedetlenséget, nála pedig ebben nagy szerepet játszott például az is, hogy nem tudott eljárni mozogni. Meg persze elgondolta magában újra és újra, hogy mit hagyott otthon, mindene megvolt ha azt vesszük, és most mégis itt van a félig üres lakásban… Ezt persze nehéz addig értékelni, amíg az ember nem látja az eredményét annak, amit csinál. Lényeges változás ráadásul akkor lesz majd csak igazán, amikor már én is elkezdek majd dolgozni. Úgy fog majd látszani, hogy anyagilag mindenképpen megéri itt lennünk.

Na de szerencsére ez a hangulat szépen lassan alább hagyott, és kezdtek a pozitívumok túlsúlyba kerülni. Áthoztunk pár bútordarabot az irodából, amik ki lettek selejtezve, hogy tudjuk mibe pakolni a ruháinkat, ne a földön hányódjanak. Ettől is máris sokkal kellemesebb az itteni légkör. Van már kanapénk is.

Előző hétvégén pedig jött ki Torro Kölnbe (Gábor haverja, kint dolgozik, csak éppen hazament látogatóba), és a szülők telepakolták a kocsiját a cuccainkkal, úgyhogy már kint van az íróasztalom is, plédek, függönyök, amiket még nem tudtunk feltenni, hétvégén még veszünk hozzá csipeszeket, a kávéfőző(!) :), kenyérpirító, az a falióra, amit Dórától meg Henitől kaptam és a mi képünk van rajta J, meg mindenféle apróságot is kaptunk, persze egy nagy rakat kaját is, amit alig tudtunk vhova elsúvasztani, de azért sikerült :)

 

A szabad hetemben még bejelentkeztünk az új lakcímünkre, nyitottunk bankszámlát és intéztünk egy német telefonszámot is.

 

A szombati napon pedig elmentünk Lacival és Judittal Stuttgartba a Mercedes múzeumba és gyárlátogatásra is. Nagyon vagány volt, egészen az autók létezésétől fogva vannak kiállítva nagyon régi darabok is és annyira szépek ezek a régi kocsik! De a végére már bele akartam halni a fáradtságba, de Judit rokonai, akikkel ott találkoztunk, mindent tüzetesen végignéztek, mert teljesen autómániások (Gábor hozzájuk képest semmiség…)

Hazafelé pedig még kellet egy jó nagy kerülőt tennünk, mert valahol a hazafelé úton dugó volt. Így kb 3 óra volt, mire visszaértünk Gravenbruchba.

Reggel egyébként 5:45-kor kellett kelni. Az első gondolatom az volt, amikor kinéztem a korom sötétbe, hogy ha tényleg 7-re kéne bejárnom a kh-ba, akkor ilyenkor már a Hauptbahnhofon kéne lennem Frankfurtban. Ettől a gondolattól gyorsan rosszul is lettem és előre kirázott a hideg a hétfőtől, ami a próbanapom volt: akkor utaztam be először egyedül Frankfurtból Gießenbe.